Alapítóink
Történetünk 1990-ben kezdődik, amikor mi, Gyulai László és Ürögdi András, negyedik osztályos korunkban rájöttünk, hogy nagyon jókat tudunk a suli udvarán együtt focizni, és egy-kettőre barátok is lettünk.
Pár évtizeddel később, immár mindketten negyvenes családapaként, azzal szembesültünk, hogy Magyarországon messze nem elég jó, amit az autósiskolák a tanulóiknak nyújtanak: rengeteg elkeseredett beszámolóval találkoztunk türelmetlen, ordítozó oktatókról, akik 40, 50 (vagy ennél is több) gyakorlati óra alatt SEM tanítanak meg arra, ami a lényege egy jó autósiskolának: hogy magabiztosan és biztonságosan tudj vezetni a forgalomban.
Minthogy Laci hosszú évek óta sikeres és elismert oktatóként dolgozott (miközben a JOGSITIPPEK Tiktok csatornán lett influenszer), András pedig a PAGONY gyerekkönyvkiadó vezetőjeként 10 éves cégvezetői tapasztalattal rendelkezett, adta magát tehát a lehetőség: csináljuk meg mi magunk azt az autósiskolát, ahová a saját gyerekeinket is boldogan beiratnánk!
Így jött létre a Kontroll Autósiskola.
Válassz te is minket, ha úgy akarsz jogsit szerezni és megtanulni jól vezetni, hogy közben nem kell kompromisszumot kötnöd sem a szolgáltatás színvonala, sem a megfizethető ár szempontjából… és közben még jól is fogod érezni magad!